Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Már csak koporsóban hozzák ki a fegyházból a kiskunfélegyházi késelőt - zokogott a népes rokonság
Kecskeméti Hírhatár 2012. 11. 23. 13:44:00
A Kiskunfélegyházi A. János az eddigi legnagyobb Bács-Kiskun megyei vesztese a 2010-ben életbe lépett „három csapás törvénynek”. November 21-én délután ítélte életfogytig tartó fegyházbüntetésre dr. Piegel Zsolt a Kecskeméti Törvényszéken úgy, hogy feltételes szabadlábra helyezése szóba sem jöhet.

Zokogva vette tudomásul a szigorú ítéletet a vádlott jelenlévő "népes rokonsága". Nem véletlen, hogy megelőzően szigorú biztonsági intézkedések történtek a tárgyalóteremben: a kéz és lábbilincsben elővezetett férfit négy fegyőr kísérte, akiken kívül még két bírósági teremőr is részt vett az ítélethirdetésen.

De mit is tett voltaképpen azért a kiskunfélegyházi férfi, hogy örökre fegyházban maradhasson? Előbb azonban a törvényi háttérről: a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását az első törvényjavaslatok között fogadta el az új parlament. A három csapás két ponton szigorította a Btk.-t: a többszörös visszaeső erőszakos bűnözőket sújtó büntetések felső határát a kétszeresére emelte, ha pedig a megduplázott büntetési tétel meghaladja a 20 évet, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.

Ez utóbbi tétel vonatkozott A. Jánosra. A férfi által elkövetett bűncselekményről rövid közleményt adott ki 2011. augusztus 23-án a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság:

„Ma reggel, 09.00 óra után nem sokkal bejelentés érkezett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy a belvárosi piac területén szóváltás alakult ki egy család között. Néhány perccel később már arról kapott tájékoztatást az ügyeletes, hogy egy férfi késsel megszúrt több embert. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy 38 éves kiskunfélegyházi férfi késsel megszúrt egy 49 éves férfit, annak 45 éves feleségét és lányukat, egy 29 éves kiskunfélegyházi nőt. A szurkáló férfi a helyszínről elmenekült, de nem sokkal ezután a rendőrök néhány utcával arrébb, egy lakásban elfogták.”

A szurkáló A. János volt, a sérültek pedig a férfi felesége, az apósa és az anyósa. Azért támadt a családra az agresszív, kezelhetetlen János, mert a nő - miután a férj többször is agyba-főbe verte, sokszor két kiskorú gyermekük szeme láttára - elhagyta. A piacnál ezért „most meghalsz” kiáltásokkal kergette az apósát, több szúrást is ejtett a férfin, majd a férje védelmére kelt anyósán is. A felesége, Karolina arcán pedig - kifejezetten azzal a szándékkal, hogy elcsúfítsa - mély sebet ejtett a késsel. Az após életveszélyen, a két nő súlyosan sérült.

Csakhogy A. János nem csak a tavaly nyáron történt kiskunfélegyházi szurkálás miatt került összeütközésbe a törvénnyel. Súlyos testi sértés miatt 2003-ban, 2006-ban, és 2008-ban is elítélték, azaz többszörös visszaeső. A feleségét sem kímélte: évekkel a késelés előtt, 2009 nyarán összeverte a nőt, a falba verte a fejét, végül egy vázát tört össze Karolina fején. Majd 2011 júliusában ököllel úgy megütötte az asszonyt, hogy eltörött az orrcsontja. Nem sokkal később a nő rosszul lett, és mentő szállította kórházba.

A kiskunfélegyházi késelés miatt egyebek között emberölés kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés, valamint súlyos testi sértés miatt bíróság elé állított A. János bírája, dr. Piegel Zsolt a „három csapás törvény” miatt kizárólag csakis életfogytig tartó szabadságvesztés ítéletet hozhatott. Azért pedig, mert a vádlott többszörös visszaeső, nem lehet feltételesen szabadlábra helyezni. A jogalkotó a bírónak mérlegelési lehetőséget nem biztosított - mint egyébként lehetőségük van erre a bíróknak -, azaz a Kecskeméti Törvényszék bírói tanácsának „keze is meg volt kötve” ezúttal ebben a büntetőperben.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat