Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Agyonverte a hetvenéves házaspárt - na, vajon ki?
MTI 2011. 01. 03.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy bodroghalmi férfival szemben, aki megalapozottan gyanúsítható egy hetvenéves házaspár meggyilkolásával - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.



Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a rendelkezésre álló adatok szerint január elsején olyan súlyosan bántalmaztak otthonukban egy hetvenéves házaspárt, hogy a helyszínen az életüket veszítették. A helyi rendőrök néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves helyi férfit, akit a rendőrség bűnügyi őrizetbe vett, egyben előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.

Hozzátette: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény elkövetésének pontos körülményeit és indítékait büntetőeljárás keretében vizsgálja.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat