Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Ácskalapáccsal és boxerrel verte félholtra ismerősét
Privátkopó 2024. 04. 25. 8:18:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntettének kísérlete és kifosztás bűntette miatt, aki - a vád szerint - közös italozás után ácskalapáccsal és boxerrel olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy az eszméletlen állapotba került, és ezután még a mobiltelefonját is elvette.



A vádirat szerint a férfi 2022. május végén, délelőtt felment egy férfi ismerőse miskolci albérletébe, együtt italoztak. Ide érkezett meg a sértett férfi, aki áthívta őket a lakásába összeszerelni egy ágyat. A sértettnél munka közben valamennyien alkoholt fogyasztottak, beszélgettek, azonban a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, kölcsönösen szidalmazták egymást, dulakodtak. A másik férfi megpróbálta szétválasztani őket, de eredménytelenül, így elhagyta a lakást.

A vádlott és a sértett közötti vita közben a vádlott a sértettet legalább ötször megütötte a fején a nála lévő ácskalapáccsal és fogazott fém boxerrel, valamint fejbe rúgta.

A súlyos bántalmazás eredményeként a sértett eszméletlen állapotban feküdt a társasház folyosóján, ezt a helyzetet kihasználva a vádlott a lakásából eltulajdonította a mobiltelefonját.

A bántalmazott férfi közvetetten életveszélyes állapotba került, nála súlyos egészségromlás, illetve a bal szeme látásvesztése okán maradandó fogyatékosság is kialakult. A cselekmény következtében a sértettnek az átlagost meghaladó fájdalmat kellett elszenvednie.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat