Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Az autójában maszturbált egy budapesti taxis - így rohad le morálisan a személyszállítás a fővárosban

Néhány napja az egyik budapesti taxi társaság gépkocsivezetője szeméremsértő magatartást tanúsított: egy családi ház előtt parkolva önkielégítést végzett az autójában. Az esetnek legkevesebb két szemtanúja volt. A bűncselekményt bizonyító videofelvételt elküldték a Privatkopo.hu szerkesztőségének.

Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló - drog és alkohol befolyása alatt vezetett

Tízmillió forintban határozta meg a 2018. november 12-én, Érden 130 km/h-ás sebességgel száguldva egy embert halálra gázoló, egy másik jármű vezetőjének maradandó fogyatékosságot okozó sofőr óvadékát az Érdi Járásbíróság. A határozat szerint az óvadék befizetése után a gyanúsított bűnügyi felügyeletbe kerülhet, ahol nyomkövetővel figyelhetik meg - közölte a Budakörnyéki Bíróság.

Komonczy vs. Komonczi: két vezetéknéven szerepel a cégnyilvántartásban a Fidesz-közeli vállalkozó - a miértre nem válaszolt

„A Budapest II. Verecke úton Komonczi Zsolt építkezik több éve. A háza magasabb a megengedettnél, a teleknek nagyobb a beépítése a megengedettnél, közvetlenül a telekhatárra épít, és egy kb. 300 nm-es pincét helyezett a ház alá, szinte a fél hegyet elhordatta, ami minden pontjában ellentmond a helyi építési szabályzatnak, amit az itt élők betartanak az építkezéseik során. Komonczy nem” - állítja a Privatkopo.hu-nak küldött levelében a lap egyik olvasója. Komonczi háttérbe vonultan él, kerüli a nyilvánosságot, láthatóan ügyel arra, hogy párjával, gyermeke anyjával, a TV2 műsorvezetőjével, Szekeres Nórával se említsék együtt a bulvárban. Vállalkozói tevékenysége a cégnyilvántartásban követhető le: e szerint ügyes volt ingatlan-projektfinanszírozás leszervezésében - még a hitelválság előtti időkben.

Másfél év elteltével jelentkezett a Duna House: több mint 2 millió 700 ezer forintot követel a volt megbízójától - egy nem kizárólagos, korábban felmondott szerződés alapján

Mintegy másfél évvel azt követően, hogy György eladta a lakását, közjegyzői okiratot kapott, amelyben több mint 2 millió 700 ezer forintot követelt tőle a Duna House Franchise Kft. egyik ingatlanos partnere, akit korábban - hat másik ügynök mellett - megbízott az értékesítéssel, ám az egyébként sem kizárólagos szerződést a férfi egy hónappal az adásvétel létrejöttét megelőzően írásban felmondta. A Privatkopo.hu folytatja az ingatlanos cég furcsa ügyeinek bemutatását.

Egy cigány lakásmaffiózó közjegyzői és végrehajtói segédlettel forgatott ki az örökölt vagyonából egy 17 éves fiút

Egy cigány lakásmaffiózó, nevezzük nevén a gyereket, közjegyzői és végrehajtói segédlettel kiforgatott a vagyonából egy fiatalembert. Csak a szokásos - gondolhatnánk. De nem. Ugyanis az ügy szereplői hihetetlenül arcátlan módon „húzták le” Istvánt, akinek nevelőapja - végső elkeseredésében - a Privatkopo.hu bűnügyi portálhoz fordult, és dokumentumokkal támasztotta alá az általa elmondottakat. A történet plasztikusan ábrázolja, hogyan működik a jogszolgáltatás Magyarországon.

Családbarát?

Egy autista általános iskolás, két fejlesztőpedagógiára szoruló gyerek és az évek óta tartó nélkülözés, küzdelmek során autoimmun betegséget összeszedő édesanya. Ők, így négyen egy dohos, salétromos falú, rendszeresen vizes zuglói egyszobás önkormányzati lakásban rostokolnak, ahonnan télen a hézagos nyílászárókon át kiszökik a meleg, és így hidegrázás közepette a bűzben fulladni is „remekül” lehet. Döbbenet, hogy ahhoz is sokéves kilincselés kellett, hogy ebbe az egészségtelen odúba beköltözhessenek.

Szívszorító: elvetemült bűnözőknek kijáró hatósági akció keretében szakították el édesanyjától a 9 éves bántalmazott kisfiút, hogy átadják - a bántalmazójának

„Így vesznek el ma Magyarországon édesanyától gyermeket és adják oda és szolgáltatják ki az őt bántalmazónak. Így félemlítenek meg és tesznek örök éltére tönkre egy ártatlan, aranyos, okos, életvidám, gyöngyöző kacajú gyermeket, aki nem tehet róla, hogy ki és milyen az ő apukája. Hol vannak a gyermekem alapvető jogai? Hol van gyermekem alapvető gyermeki joga az őt bántalmazó apával szemben? Hol van gyermekem méltósága, gyermeki mivolta? Hogyan fog gyermekem mindezek után megbízni a társadalomban, az emberi kapcsolatokban?” - írta március elején, Facebook-bejegyzésében dr. Süveges Sarolta. A szöveghez videofelvételeket is csatolt, amelyeken egy kisfiú sír, zokog, könyörög… „Üssél engem, csak hadd legyek nála!” - rimánkodik az ügyvédként tevékenykedő apjának, akit nem hat meg a gyermek gyötrődése. Ahogy a hatóság rideg képviselőit sem: Marcikát elszakították az imádott édesanyjától, aki ugyancsak ügyvédként praktizál.

„Csak formaság”: több mint félmillió forintot követelt a Duna House Hálózat ügynöksége egy sötétben, kutyafuttában aláíratott „megtekintési tanúsítványra” hivatkozva a megtévesztett idős asszonytól

Egy közel 70 éves asszony lakást szeretett volna vásárolni. Az interneten talált is egyet, amely megfelelt az igényeinek. Az ingatlant a Duna House Hálózat egyik tagja hirdette. A cég értékesítője megmutatta a lakást az asszonynak, de a vételárban nem tudtak megállapodni. Az ingatlanos a kapualjban, sötétben, kutyafuttában aláíratott egy úgynevezett megtekintési tanúsítványt a gyengén látó nővel, aki otthon felejtette a szemüvegét. „Ez csak egy formaság” - jegyezte meg az értékesítő. Az idős asszony 2 hónappal később felszólító levelet kapott: 8 napon belül fizessen meg 556 ezer forint „átalánydíjat” az ingatlanügynökségnek…

Az anya nem adja fel a gyermekéért vívott harcot
Valószínűtlennek tűnhet az a történet, ami egy budapesti anyukával esett meg a közelmúltban: okos, eleven fiával gyermekpszichiáterhez kellett fordulniuk, és mivel az anya nem engedte, hogy pszichiátriai szert szedessenek a fiával, most el akarják venni tőle a gyereket. Az anya bíróságra vitte az ügyet, az első tárgyalás a napokban történt.
Újabb megdöbbentő átverés: így csalták el a devizahitelesek pénzét a bankok

Egyre több botrányos  csalás kerül napvilágra a devizában felvett kölcsönök kapcsán. Íme, a legújabb! Mindenki előtt ismert az Európai Bíróság 2014-es ítélete, amely szerint a bankok az eladási és a vételi árfolyam közötti különbség kapcsán becsapták az ügyfeleket, amikor a kölcsönt vételi árfolyamon folyósították, de visszafizetni már eladási árfolyamon kellett. Ennek a tisztességtelenül felszámolt összegnek a  jóváírása azonban - újabb átveréssel - csak 50%-ban valósult meg.

„Eldobós” cégekkel csalják az áfát a Taxify szolgáltató partnerei

Noha az észt Taxify OÜ a taxikat üzemeltető magyarországi társaságokkal (szolgáltatók) szerződik, azonban az „eldobós”, azaz költségvetési csalás elkövetése céljával működtetett kft-k esetében jellemzően nem a cégeknek utalja a Taxify applikáció által realizált bevételek 75 százalékát (a mobilalkalmazás által befolyó bruttó fuvardíjak 25 százaléka a tallini székhelyű vállalatot illeti), hanem közvetlenül a sofőrök bankszámlájára. Amennyiben a gépkocsivezető nem rendelkezik olyannal, megadhatja a feleség, vagy akár az anyós számlaszámát is, ez esetben a bevételt nekik utalja át az észt vállalkozás. Így aztán nem csak a Taxify OÜ jutaléka utáni áfát csalják el a taxikat üzemeltető fantomcégek, hanem a fuvardíjak forgalmi adóját is.

Törvénysértő volt Bíró Ica ingatlanának elárverezése

Fantasztikus fordulatot vett Bíró Ica kilakoltatási ügye. Érvénytelen ugyanis az az árverés, amelyben a megadott határidőn túl fizetik ki az árverési összeget. Bíró Ica esetében 2018. január 17. napján emelkedett jogerőre az árverési jegyzőkönyv. E szerint a vételárat legkésőbb február 1. napig a végrehajtó számlájára meg kellett volna fizetni. Ez azonban nem történt meg.

Már a törvényszékek is a devizahitelesek mellé álltak: nem engedik elárvereztetni az adósok ingatlanjait

Végre győzedelmeskedik az igazság a devizahitelesek ügyeiben! A Kecskeméti Törvényszék lesöpörte az asztalról a végrehajtást kérő közjegyző és a végrehajtó által előadottakat: törölte a közjegyző végrehajtási záradékát, és elrendelte, hogy a végrehajtó „az ügyben további végrehajtási cselekményt ne foganatosítson” az ingatlanon.

„Kit érdekel ma Magyarországon három ártatlan, szenvedő kisgyerek???”

Három hete nem láthatja három kisgyermekét az a jászberényi anyuka, akinek megpróbáltatásairól több alkalommal hírt adott a bűnügyi portál. A jelek szerint az illetékes bíróság hiába biztosított a jogerős ítéletében rendszeres kapcsolattartást Gabriella számára, a törvény ebben az országban nem sokat számít - az apa azt csinál, amit akar. Az úgynevezett gyermekvédelem úgynevezett szakemberei pedig széttárják a kezüket…

Közérdekű munkára ítéltek egy miskolci férfit, aki gyereklányokról nézett pornóvideókat

A Miskolci Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt, gyorsított eljárással állított bíróság elé egy 35 éves miskolci férfit, aki 13-14 éves lányokról készült pornográf tartalmú felvételeket töltött le az internetről.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1239
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat