Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Impresszum
Kovács Lajos: „Portik nem akarta kiadni egy volt gyilkossági főrendőrhöz fűződő kapcsolatát”

Döbbenetes részleteket közölt Kovács Lajos nyugalmazott ezredes, volt gyilkossági főrendőr a Portik Tamás utáni nyomozásáról. Kiderült: egy Andrássy úti presszóban kétszer is találkozott a férfival, akiről már hét évvel ezelőtt azt gyanította, hogy ő az alvilági leszámolássorozat kulcsfigurája.

„Hűség”: nem létező akciókról szóló mesékkel verhették át Vizoviczkit a korrupt rendőrök

Kitalált rendőrségi akciók elhárításával bizonyították „hűségüket” azok a főtisztek, akik a gyanú szerint rendőri védelmet nyújtottak a vesztegetéssel gyanúsított Vizoviczki László érdekeltségeinek. A rendőrség a nyomozás során több olyan hangfelvételt is lefoglalt, amelyen a főrendőrök a valóságban nem létező akciók részleteiről egyeztetnek.

Adósságban fuldokló ország: futószalagon indítja a végrehajtásokat a NAV

Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van jelenleg folyamatban, amelynek révén 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt.

Alvilági pénzeket kezelhetett a Kanadában elfogott Klivinyi Zoltán? - Hamis reklámok miatt hagyta el New Jerseyt

A Privát Kopó információja szerint már 2011 júniusa előtt elhagyta az Egyesült Államokat a 2009-ben csalás miatt 6 év börtönre ítélt, és - több évnyi bujkálás után - december elején, Kanadában elfogott Klivinyi Zoltán. A férfit (mint magánszemélyt), valamint amerikai vállalkozását New Jersey államban több millió dolláros fogyasztóvédelmi eljárás alá vonták 2009-ben.

Börtönbüntetésre ítélték a munkaügyi főfelügyelőség volt elnökét

12 rendbeli hivatali visszaélés miatt kilenc hónapi börtönbüntetésre ítélték első fokon Papp Istvánt, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség korábbi elnökét a Fővárosi Törvényszéken. A hét vádlott közül másik két munkaügyi vezetőt is elmarasztaltak, a szervezet további négy munkatársát viszont felmentették. Pappnak egyébként nem kell börtönbe vonulnia, mivel előzetes letartóztatásban már letöltötte a most kiszabott büntetést.

Csak nyolc évet kapott a kiskunfélegyházi családirtó

Jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Kecskeméti Törvényszék Losonczi Tibor 46 éves kiskunfélegyházi lakost, aki ittasan okozott halálos balesetet. A bíróság az elsőfokú ítéletet megalapozottnak találta, ezért a több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt hozott büntetést helybenhagyta. A kiskunfélegyházi férfit mellékbüntetésként 4 évre a közügyektől, 8 évre pedig a járművezetéstől is eltiltotta a bíróság.

A Privát Kopó lebuktatta a szökésben lévő Klivinyi Zoltánt: elfogták az Egyesült Államok és Kanada között ingázó „Portik-szóvivőt”!

A Heti Válasz értesülése szerint néhány hete Portik Tamás amerikai „szóvivőjét", Klivinyi Zoltánt begyűjtötték a tengerentúli hatóságok. A hetilap október elején hívta fel a figyelmet arra, hogy a WordPress nemzetközi blogplatform „hungarianvirus" nevű aloldalán valaki professzionális Portik-mentegetésbe kezdett. A WikiLeaks-mintára felépített, bizonyítéklerakatként (és dezinformációgyűjteményként) működő internetes napló bevallottan nyomás alá akarta helyezni az alvilági kapcsolatok leleplezését irányító politikai és rendőri vezetőket A Heti Válasz írása nyomán a Privát Kopó bűnügyi online magazin október 19-én beazonosította a „hungarianvirus" gazdáját: a bűnügyi lap azt állította, a Vertical-Invest Ingatlanbefektetési Szövetkezet volt főszervezője, a nemzetközi körözés alatt álló Klivinyi Zoltán írja a Portik szócsöveként funkcionáló, egyebekben a Fidesz mielőbbi „eltörlésére" buzdító blogot.

Kommandósok vitték el az orgazdasággal gyanúsított rendőrt - karibi körutazásról tért haza

A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai fogták el január 4-én a szegedi ékszerlopás ügyében orgazdasággal gyanúsított rendőrt, aki közvetlenül elfogása előtt egy karibi körutazáson vett részt. A Készenléti Rendőrségnél dolgozó D. Attila annak ellenére foglalkozott orgazdasággal, hogy élettársa tavaly lottómilliárdos lett és ő is kapott a hatalmas összegből.

Másfél hónapja nem terjed már a „hungarianvirus”: a négy éve szökésben lévő Klivinyi Zoltán működtette a Portikot védelmező, a Fidesz „eltörlésére” buzdító blogot

A Privát Kopó 2012. október 19-én közölte információját, amely szerint a Vertical Invest Ingatlanhasznosító Szövetkezet volt háttérembere, a 2009 májusában - több mint nyolcszáz millió forintos, mintegy ötszáz rendbeli csalás miatt - hat év szabadságvesztésre ítélt, 2009 elejétől szökésben lévő, és nemzetközi körözés hatálya alatt álló Klivinyi Zoltán működteti a Fidesz „eltörlésére” buzdító, valamint Portik Tamás érdekében „kampányoló” WordPress nemzetközi blogplatform „hungarianvirus” nevű aloldalát.

„A drog miatt siklott ki az életem”: rendszeresen lopott a többszörösen büntetett cigány hegedűművész
Sztárszínésztől lopott az ismert hegedűművész, Járóka Antal, de lebukott, és elítélték. A híres zenészdinasztia sarja január 7-én osont be a Vígszínházba, belopózott az éppen színpadon lévő Fesztbaum Béla (38) öltözőjébe, ahonnan elemelte a színész pénztárcáját és mobiltelefonját. Járóka az elmúlt 12 évben 13-szor volt büntetve lopásokért, kábítószer-használatért.
Ismét beindulhat az üzemanyag-bűnözés: júliustól festeni kell a benzint

Túl sok benzinről nem tudni, honnan is került a kutakra - ezzel indokolták, hogy miért kell júliustól valamilyen vegyi anyaggal megjelölni az üzemanyagokat, hogy azok származási helye beazonosítható legyen. Az olajszövetségnek nem tetszik a már elfogadott szabály, a költségek a benzin árában is megjelenhetnek.

Levél a cigányokhoz

Írok most egy levelet nektek, cigány honfitársaim. Nagy részetek valószínűleg nem fogja elolvasni, aki viszont igen, az szinte biztosan meg is fogja érteni - legfeljebb nem vallja majd be. Annyi baj legyen. Nekem akkor is marad a mániám, hogy - ha már egy országba rendelt minket a Jóisten akarata - muszáj beszélnünk egymással. Hazugság, terelés, szarkenegetés, és a polkorrekt közbeszéd egyéb vívmányai nélkül.

Még tovább húzódik a csillebérci úttörőtábor pere - már 12 éve tart

Ismét tovább húzódik a csillebérci úttörőtábor visszaszerzéséért az állam által kezdeményezett, s 2011 őszén újrakezdett per, mert a Fővárosi Törvényszék bírája csütörtökön eljárási hibák miatt visszamenőlegesen, a per 2006. július 1-jei félbeszakadásáról határozott.

Kilátástalan helyzetbe kerültek a móri árvák

10 évvel a móri mészárlás után nagymamájukat is elvesztették az árván maradt gyermekek.

Nem üdítő állapot: a rendőrség nyomoz a Márka védjegy adásvétele ügyében

Több mint két éve robbant ki a háború az egyik legismertebb hazai üdítőital termék, a Márka védjegyéért. A küzdő felek: a védjegyet korábban birtokló cég, a jelenleg felszámolás alatt álló Promontorbor Zrt., illetve a Márka Üdítőgyártó Kft.. Az ügyben több fronton folynak a harcok: büntető- és polgári peres eljárások vannak folyamatban.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1239
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat