Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Ötvenezer forintra emelkedik a helyszíni bírság maximuma

Április 15-től a szabálysértőkre bizonyos esetekben csaknem félmilliós pénzbüntetés vagy kilencven nap elzárás is kiszabható, s szinte jobban jár az, aki kisebb bűncselekmény miatt bíróság elé kerül, mert ott sok mindent meg lehet úszni felfüggesztett börtönnel is - írja a Népszabadság a hétfői számában.

Beépülés: biztonsági cégek az alvilág célkeresztjében

Az alvilág megpróbál beépülni a biztonsági cégekbe - nyilatkozta Németh Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Felmerül a gyanú, hogy egyes elkövetők korábban eleve azért léptek be az adott pénzszállító vállalkozáshoz, vagyonvédelmi céghez, hogy adatokat gyűjtsenek egy későbbi rabláshoz.

Továbbra sem lehet lepuffantani a betörőt - mert jogai vannak…

Az eddigiekhez képest nem kaptak többletjogosítványt a sértettek azzal, hogy január elsejétől alkotmányos alapjog lett a magántulajdon védelméhez és az önvédelemhez való jog. Továbbra sem lehet célzott lövéssel megölni bármilyen behatolót.

Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme

Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni.

Vadászat a kék Trabantra: rokkantaknak fenntartott helyen álló rendőrautót fotózott - bevonták a forgalmiját

Az óév végén mozgássérült helyen álló rendőrautót fényképezett egy férfi a szombathelyi belvárosban, s a fotót megosztotta a Facebookon. Pár napra rá teljes körű ellenőrzést kapott, és ugrott az autója forgalmija. Állítólag „vadásztak” rá.

Vesztegetés miatt ítéltek el egy volt rendőrt

Nem jogerősen két év - három év próbaidőre felfüggesztett - börtönnel és 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott egy vesztegetésben bűnösnek talált volt rendőrt a Nyíregyházi Törvényszék - tájékoztatta a szervezet elnökhelyettese, sajtószóvivője.

Súlyos bűnügyekben születhetnek ítéletek az első negyedévben

Hamarosan ítélet születhet a gyáli és a dunaharaszti gyilkosság ügyében, valamint további hat, hasonlóan nagy visszhangot kiváltó bűnügyben a Pest Megyei Bíróságon, miközben folytatódik a romagyilkosságok tárgyalása, és új, „nagy” ügyek is terítékre kerülnek - közölte a bíróság szóvivője kedden az MTI-vel.

Akiket a cigaretta füstje megcsapott: a kaszinósok „nyomós érvekkel” lobbiztak a képviselőknél a dohányzás betiltása ellen

December 30-án, két nappal a hatályba lépése előtt az Országgyűlés változtatott azon a jogszabályon, amely január 1-jétől lényegében minden zárt légterű helyen megtiltja a dohányzást. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvénybe egy zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával beemelt enyhítés alapján a játékkaszinókban továbbra is rá lehet gyújtani anélkül, hogy dohányzóhelyet jelölnének ki. A kaszinósok állítólag már december közepén tudták: őket nem érinti majd a szigorítás - „nyomós érveket” sorakoztattak fel ennek érdekében…

Az ügyészeket elkerülte a válság: milliárdokat vihettek haza a vádhatóság munkatársai

Anyagiakban nem szűkölködtek az ügyészség munkatársai az elmúlt esztendőben, több milliárd forintos jutalommal hálálták meg munkájukat - természetesen közpénzből.

Így lesz rend: még kevesebb pénzt kap a rendőrség

Az idei költségvetési egyensúlyt megtartó intézkedésekről szóló szeptemberi kormányhatározatban előírt maradványtartási kötelezettség a rendőrséget 8,8, a Terrorelhárítási Központot (TEK) pedig 2,4 milliárd forint összegben terheli - ismertette a belügyminiszter egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.

Tovább keményítették a Büntető törvénykönyvet

Az Országgyűlés november 14-én módosította a büntető tárgyú törvényeket: minden rabnak dolgoznia kell, bővült az el nem évülő bűncselekmények köre.

Boldog karácsonyt kíván a Privát Kopó!

Békés, boldog - bűnügyektől mentes - karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

8 és 6 év fegyház a drogterjesztő párosnak

Bűnösnek mondott ki a Tolna megyei bíróság kedden egy férfit és egy nőt kábítószerrel visszaélés bűntettében, ugyanis jelentős mennyiségű drog terjesztését bizonyították rájuk.

A bíróság letiltotta Meggyes Tamás parlamenti fizetését

A volt esztergomi polgármester juttatását az évek alatt felhalmozódott perköltségeire jegyezték elő.

Alkotmányellenes a százhúsz órás őrizetben tartás

Az Alkotmánybíróság 2011. december 19-én hozott határozatában megsemmisítette a büntetőeljárási törvény több rendelkezését.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1239
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat