Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Daganatos betegtől csalt ki 32 milliót egy kuruzsló

Kuruzslás és csalás miatt indult büntetőper a Kecskeméti Járásbíróságon egy férfi ellen, aki a szerdán ismertetett vádirat szerint csaknem 75 millió forintot csalt ki három sértettől.

Százmilliós csalás gyanúja miatt javasol vádemelést a rendőrség

Egy gazdasági társaság 644 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert egy pályázaton. Ebből több mint 99 millió forint előleget vett fel, de a pályázatban vállaltakat nem teljesítette és a pénzt sem fizette vissza.

A bundabotrány gyanúsítottja: „Futballgyilkosok lennénk? Nem lehet megölni, aki már halott!”

Egyik csapatánál sem tudta „elkerülni”, hogy fogadási csalásba keveredjen - többek között erről beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjújában a nemzetközi bundabotrány egyik gyanúsítottja, Horváth Gábor.

Különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával nyomoz a rendőrség a Samsung magyarországi cégénél

Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt folytat nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Samsung Electronics Magyar Zrt-nél - értesült a Privát Kopó. A gyanú szerint az elektronikai óriáscég néhány éve több mint 144 millió forint értékben állíthatott ki fiktív számlákat az akkoriban az Elektropont üzletláncot üzemeltető, azóta már felszámolás alatt álló gazdasági társaságnak.

Csalássorozat: zsebre dolgozott a hitelközvetítő

Jogtalanul vett át különböző összegeket egy 52 éves asszony, akit a sorozatos csalásokért jogerősen három év börtönbüntetésre ítéltek.

Szegedi kamuegyetemmel csalnak

Új felsőoktatási intézménynek tűnik, de a valóságban nem létezik. A magát Molnár Károly néven hirdető egyetem - a honlapja szerint - a Dugonics tér 15. szám alatt áll, azonban ott nincs semmilyen iskola.

25 ezret kért a sikeres vizsgáért

Elfogtak a rendőrök egy gépjárművezető-oktatót a fővárosban, miután 25 ezer forintot vett át egyik tanítványától azzal, hogy a pénzért elintézi neki a sikeres vizsgát.

Nyolc nyomozás folyik három magánnyugdíjpénztár ellen - 5 milliárdos kár

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által magánnyugdíjpénztárakkal szemben tett kilenc feljelentésből nyolc ügyében folyik nyomozás, a kárösszeg elérheti az ötmilliárd forintot - derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter adott egy jobbikos képviselő kérdésére.

Eltűntették az Electro World vagyonát - csődbűncselekmény gyanújával nyomoz a NAV

A Privát Kopó információja szerint csődbűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága a tönkrement Electro World Magyarország Kft. vagyonának eltűntetésével összefüggésben.

Tényleg adót csal a minimálbérre bejelentettek fele

Az MTA közgazdaság-tudományi intézetének évkönyve beszámol a feketegazdaságról, ami 10-17 százalék között lehet hazánkban. Becsléseik szerint a minimálbérre bejelentettek majdnem fele adócsaló.

Fogadási csalás: Pomper vezette nyomra az ügyészeket

A 2003-ban már bundázó futballista, Pomper Tibor megfigyelésével kezdte a hatóság, egy operatív (fedett) nyomozó jelentett róla, Popeye néven. A magyarországi csaló „nagyhalak” - valamiért - kimaradtak a büntetőeljárásból…

Korrupt orvosok: százezrekért állítottak ki hamis igazolásokat Egerben

Titkosszolgálati eszközök bevetésével, a többi között rejtett kamerával és telefonlehallgatásokkal buktatott le a Miskolci Nyomozó Ügyészség korrupt orvosokat Egerben. A Heves Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének két orvosszakértője 2010-ben kenőpénzért állított ki a többi között rokkantnyugdíjra jogosító igazolásokat.

Százmilliót sikkasztott a szombathelyi bank alkalmazottja

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, amelyet sikkasztás, magánokirat-hamisítás miatt indítottak egy szombathelyi bank alkalmazottja ellen.

Költségvetési csalással is gyanúsítják az „éjszaka császárát”

Már Költségvetési csalással is gyanúsítják Vizoviczki László vállalkozót azzal a korrupciós büntetőüggyel összefüggésben, amelyben több vezető beosztású rendőrtiszt is érintett - értesült az MTI Hírcentrum.

Autószervizekben végzett szoftverellenőrzést a NAV

Négy helyszínen tartottak szoftverellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatósága járőrei, ahol összesen hét számítógépet foglaltak le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. Három szervizben egyáltalán nem találtak legális szoftvereket.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat