Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Letartóztatásban az adócsaló őrző-védő cégek ügyvezetői

Mintegy 900 millió forintos kárt okozott az államnak egy nyolc tagból, álló őrző-védő tevékenységet folytató cégcsoport Komárom-Esztergom megyében. A csoport két ügyvezetőjét a napokban letartóztatták - tájékoztatott a Nemzeti Adó- Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Tíz embert gyanúsítottak meg a FKF Zrt. korrupciós ügyeivel kapcsolatban

Több gazdasági társaság tíz vezető tisztségviselőjét, tulajdonosát, illetve alkalmazottját hallgatta ki gyanúsítottként kedden a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) működésével kapcsolatos nyomozás során.

Rács mögött a szomolyai uzsorás

Elfogtak a rendőrök egy 45 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomályán, akit azzal gyanúsítanak, hogy több helybelinek is uzsorakamatra adott kölcsönt. Az uzsora-bűncselekménnyel és zsarolással gyanúsított férfit előzetes letartóztatásba helyezték.

Gazdasági bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják Csapó Gábort

Csapó Gábort bűnsegédként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vízilabdázó érthetetlennek tartja a gyanúsítást, amelyet az ügyészség az utolsó pillanatban terjesztett elő a BKV 2,8 millió forintos reklámmegállapodása miatt.

Négymilliárdos adócsalást tártak fel a pénzügyi nyomozók egy CBA-üzleteket működtető cégnél

A Nyugati-dunántúli régióban még soha nem derült fény olyan mértékű pénzügyi bűncselekményre, mint amilyet nemrégiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói tártak fel. A példátlan adócsalásért akár húsz év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság. 

Közel 600 ezer euro a hátsó ülésen - pénzmosás gyanújával eljárást indított a NAV

Magyar és szlovák rendszámú luxusautókkal érkeztek az elkövetők arra a találkozóra, amely a NAV járőreinek lett gyanús. Több mint félmillió eurót találtak.

Volt fideszes politikus a vádlottak padján

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette büntetőtanácsa megkezdte Gergely Zsolt és társai ellen a másodfokú eljárást a Miskolci ITC székház ügyében. Első fokú bíróság összesen az öt vádlottat 21 év börtönre és közel 55 millió kártérítésre ítélték.

Köddé váltak a luxusautók

Nagy értékű autókat kért kölcsön egy 40 éves férfi Kecskeméten. Ami önmagában még nem lenne bűncselekmény. Csakhogy tőle - a most elkészült vádirat szerint - később hiába is kérték vissza a járműveket a kölcsönadók, azok jelenleg is ismeretlen helyen vannak.

Jó hírnév: Bajnai perbe fogja Budai Gyulát, a Wallis helyreigazítást követel

Bajnai Gordon volt miniszterelnök személyiségi jogi pert kezdeményez Budai Gyula ellen és helyreigazításra szólítja fel a korábban már jogi úton cáfolt rágalmakat újra terjesztő Magyar Nemzetet - áll a volt miniszterelnök titkársága által kiadott közleményben.

Több mint 3 milliárd forintot fizethetnek a Diagon-ügy vádlottjai

Az ipari kémkedés miatt indult Diagon-ügy vádlottjait 1 és 2 év közötti szabadságvesztéssel sújtotta, és összesen 3 milliárd 269 millió forint megfizetésére kötelezte hétfőn kihirdetett ítéletében az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság.

Kimentette a vagyont a Wallis, hoppon maradtak a Hajdú-Bét hitelezői - csődbűntett miatt nyomoznak

Csődbűntett gyanúját vetik fel azok a vagyonkimentési manőverek, amelyeket a Hajdú-Bét wallisos tulajdonosi köre hajtott végre 2003-2004-ben - derül ki Budai Gyula jelentéséből. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a cél az volt, hogy a cég ingó és ingatlan vagyonát - a beszállítók helyett - Wallis közeli kezekbe játsszák át.

Csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés: feljelentették a Duna TV volt vezetőit

Az MTVA szerint olyan filmekre kötöttek műsorgyártási szerződéseket, amelyek el sem készültek.

Büntetőeljárások indulhatnak a Wallis korábbi vezetői ellen - a cégcsoport Újpesten „vezekelhet”

Befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát az elszámoltatási kormánybiztos, álláspontja szerint az ügyben egyértelmű a Wallis korábbi vezetőinek felelőssége. A cégcsoport mindeközben az újpesti futballban készül szerepet vállalni...

Filmszakadás: a NAV lekapcsolta a legnagyobb kalózszerverközpontot

A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot, a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítóját előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Már 40 gyanúsított a székesfehérvári adóhivatali korrupciós ügyben

Egy adóhatósági osztályvezető, több hivatali ügyintéző, adótanácsadó, ügyvéd és üzletember is korrupció gyanújába keveredett a székesfehérvári adóhivatalnál. Már 40 gyanúsítottja van a bűnügynek.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat