Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Vissza a főoldalra
Megbukott az üzemanyaggal bizniszelő bűnbanda

Egy volt sofőr, néhány dörzsölt benzinkutas és segítőkész rokonok - a hétfős csapat 33 millió forintos kárt okozott.

Előzetes letartóztatásban az internetes csaló

A Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 2012. nyarán büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint különböző aukciós weboldalakon számítástechnikai alkatrészeket jelentetett meg eladásra. Az elkövető a hirdetésre jelentkező sértetteket a vételár előzetes átutalására vette rá, azonban a megrendelt alkatrészeket a megállapodások ellenére nem küldte el.

Három év alatt mintegy 830 millió forint áfát csalhattak Vizoviczkiék

A bűnszervezetben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával tavaly tavasszal letartóztatott Vizoviczki László szórakozóhelybirodalom-tulajdonos 16 érdekeltségét irányító négy ügyvezetőt és a cégek feketekönyvelését végző két könyvelőt őrizetbe vette kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. Az elsődleges adatok szerint az elmúlt három adóévben, azaz 2010-12 között - csak áfából - mintegy 830 millió forinttal rövidítették meg a költségvetést.

Volt APEH-vezetőket állítottak bíróság elé

Nyilvánvaló a szándékos kötelezettségszegés - mondta az ügyész abban a - kiemelt üggyé nyilvánított - perben, amelyben az APEH Közép-magyarországi Igazgatóságának hat egykori vezető alkalmazottját hivatali visszaéléssel gyanúsítják. A tárgyalás a vád- és védőbeszédekkel folytatódott a Fővárosi Törvényszéken.

Pécsi fémkereskedő maffiára csapott le a NAV kommandója

Kedd hajnalban a NAV pénzügyi nyomozói akciófilmbe illő rajtaütést hajtottak végre Pécs-Hirden, értesült a Dunántúli Napló. A lap már akkor is úgy tudta, hogy egy ismert baranyai, főként Pécsett tevékenykedő baranyai család házánál jártak. Az információk szerint egy, elsősorban fémkereskedéssel, másrészt vendéglátással foglalkozó családi vállalkozás tagjaira csaptak le a pécsi pénzügyi nyomozók.

Valami bűzlik: az offshore hátterű cégekre szabhatták a pályázatot - erre gyanakszik az MSZP

Az MSZP szerint vélelmezhető, hogy a későbbi győztesek érdekeinek figyelembevételével írták ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázatát a szélessávú körzethálózatok fejlesztésére. A szocialisták ezért a pályázatok újraértékelését sürgetik.

Feljelentést tett a Demokratikus Koalíció a Privát Kopó által feltárt mutyigyanús pályázat ügyében

Különösen jelentős kárt okozó csalás kísérletének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Demokratikus Koalíció egy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által kiírt pályázat ügyében.

NAV-offenzíva az adócsalók felderítéséért

Több százmilliárd forintnyi adót titkolnak el évente az ,,ügyeskedők" az adóhatóság elől, ezért indokolt, hogy minél inkább kiszélesítsük az adózók körét - közölte tegnap Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese.

Vádemelési javaslat a postaszékház eladása ügyében

Hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal zárta le a postaszékház eladása és az új székház bérlése ügyében elrendelt nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya.

Fiktív cégek, adócsalók nyomában

Fiktív vállalkozások, adócsalás céljából létrehozott társaságok és köztartozást felhalmozó céglovagok után kutatnak az állami szervezetek. Az adóhivatal tavaly százezernél is több társaságot világított át. A hatóság 1500 fiktív céget vont ki a gazdasági életből, harmincezer kockázatosnak tartott vállalkozásnál ellenőrizte tüzetesen a törvényes feltételek meglétét, s 1300 céget helyezett felügyelet alá.

Vádemelési javaslat a volt rektor büntetőügyében

Csalás, okirat-hamisítás és sikkasztás gyanúja miatt 2011 óta folyt rendőrségi nyomozás a debreceni tanítóképző főiskola volt rektora ellen. Az ügy a napokban vádemelési javaslattal került az ügyészségre.

Csalás miatt emelhetnek vádat a letétekkel „trükköző” pécsi ügyvéddel szemben

Lezárta a nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az önfeljelentő pécsi ügyvéd ügyében. Csalás miatt tettek vádemelési javaslatot. Úgy tudjuk, több száz károsultja van az ügynek, akik összesen több százmillió forintot nem kaptak meg.

Hamis a baba

Gyermekjáték-hamisítókat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kazincbarcikán. Az elkövetők távol-keleti olcsó játékokat vásároltak bizonylatok nélkül, majd ismert gyártók címkéivel látták el és adták el őket többszörös áron - tájékoztatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.

56 millió forintot ügyeskedett össze a temetőigazgató

Koporsóvásárláson, ravatalozó építésen, halottszállító autó adás-vételén nyerészkedett a volt pécsi temetőigazgató a vád szerint. Összesen 56,3 millió forintot tett zsebre. Egy vállalkozó volt az igazgató bűntársa az ügyészség szerint. Így ketten ültek a vádlottak padján a Pécsi Törvényszéken.

Kiemelt nyomozás folyik három magánnyugdíjpénztár ügyében

Már a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya kiemelt ügyek osztálya nyomoz az Aegon, az Erste és az AXA magánnyugdíjpénztárait érintő feljelentések ügyében.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat