Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Mese a kávészállítmányokról: áfacsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, 28 gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek - tájékoztatott a NAV regionális bűnügyi igazgatósága.
Előzetesbe letartóztatásba helyezték az orgoványi takarék volt ügyvezetőjét

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság Gellért Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét és két másik gyanúsítottat szerdán.

Még a vád is titok Vizoviczki és társai büntetőperében

A vesztegetési per végig a nyilvánosság kizárásával zajlik, csak az ítélet rendelkező részét olvassák majd fel nyilvánosan. Vizoviczki László és 33 társa ellen már folyik egy eljárás, 825 milliós adócsalás miatt.

Le sem gyártott gépekről adott igazolást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

A gyanú szerint le sem gyártott gépekről adott igazolást egyes társaságoknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. A szervezet milliárdokat utalhatott át a mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályázaton nyertes cégeknek. Miután mindez napvilágra került, a szervezet feljelentést tett.

Vádat emeltek az áfacsaló cigányfamília tagjai ellen

Kétéves nyomozás után vádat emeltek a győrszentiváni színesfémmaffia tagjai ellen. A Vidák-család tagjaiból létrehozott bűnszervezet több országban is milliárdos tételekben csalt adót, ügyeiket 60 ezer oldalas iratanyagban foglalták össze.

Egyre több a pénzmosásra utaló bejelentés

Lehullhat a lepel a külföldre menekített adózatlan pénzekről. A múlt év első felében nagyjából 5700 pénzmosással összefüggő bejelentést tettek a hazai pénzügyi intézmények és más szolgáltatók. A pénzmosási ügyekkel foglalkozó iroda a közteher-viselési kétségek tisztázásáért több esetben kezdeményezett adóvizsgálatot.

Adócsalással gyanúsítják a csődbe ment Best Reisen tulajdonosát

Munkáltatással összefüggésben elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó adócsalással gyanúsítja a tunéziai Ali Ben Hamrounit, a 2013 augusztusában fizetésképtelenné vált Best Reisen és Medina Tours utazási irodák tulajdonos-ügyvezetőjét a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

„1.5 millát tegyenek le, azután havi 250-300 ezer, ezért be lesznek védve” - éveken át lophatta a vizet a Zádor-Hús Kft. a vízművek korrupt munkatársai segítségével

2011-től 2014 elejéig okozhatott károkat a Fővárosi Vízművek Zrt-nek a budapesti székhelyű Zádor-Hús Kft. - derül ki a Privát Kopó birtokába került dokumentumokból és sms-üzenetváltásokból. Becslések szerint az éveken keresztül tartó vízlopással okozott kár összértéke akár a 100 millió forintot is elérheti. Az ügyben korrupció gyanúja is felmerül: a vízművek alkalmazottjai pénzt kértek, és vélhetően kaptak azért, hogy szemet hunyjanak a bűncselekmény felett.

Csalással gyanúsítják Hévíz fideszes polgármesterét és „Hoffer Misit”

Csalás miatt nyomoznak a Barátok közt sorozatban régebben Hoffer Misit alakító Halász Gábor és Hévíz polgármestere, Papp Gábor ellen.

A NAV hibája miatt szabadon kellett engedni a húsos áfacsalókat

Kedden, hajnalban, Budapest IX. kerületében lecsapott a NAV: öt húsnagykereskedő cég vezetőinek csuklóján kattant a bilincs. A pénzügyi nyomozók gyanúja szerint néhány év alatt több milliárd forintnyi áfát csaltak el.

Számlagyárat számolt fel a NAV Tatabányán

Tatabányai számlagyárat számoltak fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli pénzügyi nyomozói, az érintett cégek 110 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek - közölte a NAV sajtóreferense, pénteken.

Valami bűzlik Viccországban: a Szima-ügy háttere

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát, volt rendőr alezredest, és kilenc társát. A vádhatóság összesen 29 millió forint jogtalan eltulajdonítását jelölte meg a bűncselekmények elkövetési értékeként a 2012. május 3-án kelt vádiratában. A szakszervezeti vezetővel szemben 2011 júniusától előbb lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, majd 2011. november végén előzetes letartóztatásba helyezték, és hosszú hónapokig rács mögött tartották.

Két és félmilliárd kárt okoztak a „játékos” áfacsalók

Két és félmilliárd áfát csalt el az a bűnszervezet, amelyet a napokban buktattak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az áfacsalók ezúttal játékkonzolokban és játékszoftverekben „utaztak”.

Áfacsaló húskereskedőkre csapott le a NAV Budapesten

Több húsnagykereskedő cégre lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden, reggel, Budapesten, egy IX. kerületi telephelyen. Úgy tudni, a NAV nagy létszámú revizori csapattal szállt ki a telephelyre, és a cégek képviselőit bevitték meghallgatásra, az árusításra szolgáló helyiségeket pedig bezárták.

Vizoviczki nem a családjával karácsonyozik

A törvényszék indoklása szerint Vizoviczki László esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a tárgyaláson való megjelenése csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat