Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Így működik a hírhedt tatabányai cégtemető
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendszeresen közzétett céges adóslista állandó szereplői a hírhedt tatabányai cégtemetőhöz (Komáromi út 31., földszint 1.) köthető vállalkozások. A tatabányai Erdélyi József és „kollégái” - Erdélyi Márton Attila és Jakics Mónika Zsuzsanna - a jelentős tartozást felhalmozó, bedőlésre ítélt gazdasági társaságok eltüntetésével foglalkoznak. Vélhetően nem emberbaráti szeretetből…
Harmincmilliót kértek, hogy kihozzák az adócsalót az előzetesből - kattant a bilincs

Vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt emelt vádat két férfi ellen a Somogy Megyei Főügyészség. A vádlottak egy előzetes letartóztatásban lévő, adócsalással gyanúsított személy szabadlábra helyezését ígérték - harmincmillióért.

Milliárdos áfacsalást lepleztek le Fejér megyében

Közel másfél milliárddal károsította meg az államot két Fejér megyei vállalkozó - közölte Ráskai Rita, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságának szóvivője.

Vádat emeltek Zalatnay Sarolta ellen

Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Sarolta énekesnőt. A vádiratot már megküldték az illetékes bíróságnak - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Kétezer doboz cigarettát találtak egy autó gázüzemanyag-tartályában

Cigarettát csempészett autója gázüzemanyag-tartályában egy moldovai férfi a tiszabecs-tiszaújlaki magyar-ukrán határállomáson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális főigazgatóságának sajtóreferense, csütörtökön.

Vakvágány: többmilliárdos károkozás a MÁV-nál

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata szerint több mint kétmilliárd forintos vagyoni kárt okoztak a MÁV-nak azok a rossz ingatlanhasznosítási döntések, amelyeket a vasúttársaság kormányváltás előtti vezetői hoztak.

Újra a bíróságon landolt Tribuszerné - ismét csalás a vád

Újabb pere kezdődik ma Tribuszer Zoltánnénak: az 1990-es években hírhedtté vált országos pilótajáték szervezőjének - ismét - csalás vádja miatt kell megjelennie a Komlói Járásbíróságon.

Bíróság előtt Kapolyi, Kocsis, Szász és társaik

A Kaposvári Törvényszék ma megnyitja azt a büntetőpert, amelynek hat vádlottja, köztük Kocsis István, a paksi atomerőmű egykori vezérigazgatója és Kapolyi László volt MSZP-s országgyűlési képviselő bűnszervezetben okozhattak több mint tizenötmilliárd forintos kárt a Magyar Villamos Művek Zrt.-nek.

17 befektetőt vert át egy zalai csaló

Vádat emeltek egy zalai férfi ellen, aki engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatást és éveken át hirdette magas hozamú befektetési ajánlatait, tényleges befektetési háttér nélkül. Volt olyan ember, aki hétmillió forintot bízott rá - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Több mint 10 évig vehetett fel tényleges munkavégzés nélkül fizetést egy MÁV-főtanácsadó
Ismeretlen tettes által elkövetett hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a MÁV Informatika egyik főtanácsadójának ügyében.
BKV-s „okosságok”: vizsgálódnak a nyomozószervek

A BKV a több mint hét évvel ezelőtti népligeti ingatlanügyének kivizsgálását kéri, bejelentésüket a napokban juttatták el a Fővárosi Főügyészséghez és a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz.

Hatmilliárd forintnyi kárt okozott az adócsaló cigány család

Hatmilliárd forintnak megfelelő kárt okozott a szlovák és a cseh államnak az a győrszentiváni cigány család, amelynek tagjait hétfőn vették őrizetbe. A fémkereskedők stróman cégeken keresztül csalták el az áfát. A banda 19 magyar állampolgárságú tagját gyanúsították meg. Közülük 15-en előzetes letartóztatásba kerültek, ketten pedig szökésben vannak.

Költségvetési csalás gyanúja a pécsi fociklubnál?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult a pécsi futballcsapat nemrég menesztett vezetőedzője, Supka Attila, aki úgy véli, volt munkáltatója nem fizette meg az államnak a részére kifizetett juttatások közterheit.

Tizennégy győri „fémkereskedőt” helyeztek előzetes letartóztatásba - nem azért, mert cigányok

Az adócsalással gyanúsított győri fémkereskedők ügyében a tizennégy előzetes letartóztatásba helyezési kérelemből mindet teljesítette szerdán a Győri Járásbíróság nyomozási bírója - közölte a mintegy hét órán keresztül tartó procedúrát követően a megyei törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Újabb csaló futballistára csaptak le a nyomozók

A 31 éves Pusztai Olivér személyében újabb volt REAC-os labdarúgó a gyanúsítottja a hazai fogadási botránynak.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat