Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Partnerek
Csak felfüggesztettet kapott az önkormányzat pénzét elsikkasztó cigány vezető

Nem számolt el a várostól a gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással a hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, akit sikkasztás miatt első fokon nyolc hónap - végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt hétfőn a Csongrád megyei település bírósága.

Vagyonosodási vizsgálat egy uzsorás asszonnyal szemben: havonta több százezer forint kamatot kasszírozott

A rendőrség büntetőeljárást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagyonosodási vizsgálatot indított egy borsodi asszony ellen, aki havonta több százezer forint uzsorakamatot hajtott be. A nő azt állította, hogy a pénzt - amiből többek között ingatlanokat és értékpapírokat vett - a hozzátartozói utalták neki szívességből.

Virul a minimálbéres adócsalás: 4600 milliárd mozoghat a feketegazdaságban

Újabb lökést adtak az előző évek történései a hazai feketegazdaságnak - vélik szakértők. Szabó Péter, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője lapunknak úgy fogalmazott: míg 2002-ben a nemzeti össztermék, a GDP 15 százalékával megegyező összeg forgott a rejtőzködő szférában, addig mára a feketegazdaságot jelző érték 17-18 százalékra emelkedhetett.

Évente 120 milliárd euro veszteséget okoz a korrupció az Európai Unióban

Évente egy uniós költségvetésnyi pénz tűnik el az EU-ból a korrupció által, ezért keményebb szabályozást sürgetnek a képviselők.

Öt év börtönbüntetéssel sújtották a lízingelt kamionokat elsikkasztó férfit

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a férfinak a büntetését, akit korábban öt év börtönbüntetéssel sújtottak, mert nem fizette két, 2009-ben lízingelt kamion díját, és a járműveket nem szolgáltatta vissza.

Vádemelést javasolnak a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatói ellen

Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.

Lecsaptak a NAV ellenőrei: sokba kerül a limuzinos lánybúcsú - a szolgáltatónak

A luxusautós városnézésről nem kaptak nyugtát, és kiderült, hogy a sofőrt is feketén alkalmazták.

600 milliós jövedelmet titkolt el - három évet kapott

A három év börtönre ítélt egykori munkaerő-közvetítő a bíróságon azzal védekezett, hogy elvesztek a számlái.

Kontroll: készül az újabb BKV-botrány

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a feltárt tények megalapozzák a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál, mert a 2005-ben és 2006-ban lízingelt járművek kapcsán több mint félmilliárdos vagyoni hátrány keletkezett.

Közel egymilliárdot csaltak össze egy fiktív focicsapatra: az MTV egyik szerkesztőjét is lefizették a bűnözők

Hétfőn állnak első alkalommal bíróság elé annak a bandának tagjai, akik az elmúlt években összesen 900 millió forint támogatást csaltak össze egy fiktív magyar focicsapatra.

30 millió forint értékű hamis terméket foglaltak le a vámosok

Harmincmillió forint értékben foglalt le hamis márkajelzéssel ellátott karkötőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Szépséghiba: adócsaló plasztikai sebészt leplezett le a NAV

Egy adóellenőrnő buktatott le egy zsebre dolgozó plasztikai sebészt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombat reggel. A közlemény szerint egy neves sebészről van szó, aki 900 ezer forintot vett át, de nem adott számlát. A NAV több hasonló ellenőrzésre készül a luxusszolgáltatást végzők körében.

Börtönbüntetésre ítélték a hivatali visszaéléssel vádolt bukott adóellenőröket

Vagyonosodási vizsgálatot kilátásba helyező, fiktív adóhatósági idézések segítségével csaltak ki vállalkozóktól közel húszmillió forintot annak a hattagú társaságnak a tagjai, akikre kettőtől négy és fél évig terjedő börtönbüntetést szabott ki pénteki, nem jogerős ítéletében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

Milliárdos áfacsalás: fiktív számlákkal adta el a holland sertéseket az ukrán-magyar bűnszervezet

Az utóbbi idők legmagasabb értékű adócsalását leplezték le a múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói; a költségvetés kára egymilliárd forint, ez az elkövetők vagyonának lefoglalásával teljes egészében megtérült - mondta Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője.

Kenőpénzért vettek magyar jogosítványt analfabéta románok - tíz magyart gyanúsítanak

2008-ban és 2009-ben analfabéta vagy minimális iskolázottságú román állampolgárok jutottak Magyarországon jogosulatlanul, kenőpénz fejében  gépkocsivezetői engedélyhez. Romániában korábban tíz ember ellen emeltek vádat, most Magyarországon is tíz gyanúsítottja van az ügynek.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat