Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Partnerek
Nyomoz a rendőrség az úszószövetség pénzügyi visszaélései ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást az úszószövetségnél történt gazdasági visszaélések ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben egy magánszemély tett feljelentést az után, hogy egy átfogó vizsgálatnak köszönhetően kiderült, súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követhettek el a Magyar Úszó Szövetségnél (MÚSZ) Gyárfás Tamás hivatali ideje alatt.

Biztosítási csalásokat követett el az 53 éves nő - vádat emeltek ellene

Vádat emelt az ügyészség egy a biztosítási jutalék megszerzése érdekében számos csalást elkövető nő ellen, Győrben.

Idős embereket csapott be egy 25 éves férfi

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói - a debreceni rendőrökkel közösen - 2017. augusztus 30-án, Debrecenben fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint idős embereket ejtett tévedésbe.

Rendőrkézen a telefonos csaló

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást U. Viktória 29 éves budapesti lakos ellen.

Czeglédy Csaba újabb bűntársát helyezték előzetes letartóztatásba

Újabb gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba a Czeglédy-ügyben tegnap. A nyomozás adatai szerint a férfi a bűnszervezetet vezető Czeglédy Csaba (az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője, több esetben a DK és az MSZP ügyvédje) bizalmasaként működött közre a csoport irányításában, így koordináló szerepet töltött be, a bűnszervezet vezetőjének iránymutatása alapján a szervezet alacsonyabb szintjén lévő társai irányításában, a különböző hatóságok eljárásaiban felmerülő problémák elintézésében vett részt.

Egy ügyészt és három NAV-ost vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmény miatt

Korrupció gyanúja miatt vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal három hivatásos állományú tagját, egy ügyészségi ügyészt és egy ügyvédet a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsítottak - pénzért - bűnügyi információkat adtak ki, és büntetőügyeket „simítottak el”.

11 év fegyházra ítélték a 8 milliárdos csalást végrehajtó bűnszervezet irányítóját

Tizenegy év fegyházra ítélték csalásért a magát brókernek kiadó Forgács Attilát, akinek tucatnyi társával közösen több mint kétmilliárd forint kártérítést is meg kell fizetnie a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint. Ikertestvére, Forgács László 5 év és 6 hónap fogházbüntetést kapott.

Füstszűrő: 750 karton adózatlan cigarettával bukott meg egy kisteherautó sofőrje

Fennakadt a közúti ellenőrzésen annak a kisteherautónak a vezetője, aki 750 karton zárjegy nélküli cigarettát szállított az M3-as autópályán.

Fiktív hitelszerződésekkel több mint 11 millió forintot csalt ki a pénzintézettől

Vádat emelt az ügyészség egy kisalföldi pénzintézet egyik dolgozója ellen, aki 2013 tavasza és 2014 ősze között több mint 11 millió forintot csalt ki a saját munkáltatójától, összesen 63 hamis tartalmú kölcsönszerződés készítésével és felhasználásával.

Vonaton érkezett az orgazdákhoz az adózatlan cigaretta

Mintegy 7 000 doboz adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a kőbányai vasútállomáson. A szállítmányt akkor fülelték le, amikor két férfi akarta azt egy kis furgonnal elszállítani a helyszínről.

300 milliós költségvetési csalás: őrző-védő bűnszervezetet leplezett le a NAV
„Bukócégek”, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc jellemezte azt a pécsi bűnszervezetet, amely őrző-védő szolgáltatás ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat, valamint közel 200 dolgozó bére után nem fizetett járulékokat - tájékoztatott a NAV. Az alvállalkozók között visszaeső bűnözők is voltak, az elkövetők közül többen is tartottak otthon fegyvert.
Elfogták a „pénzcsinálót”

Pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság T. Ervin 39 éves taktakenézi lakossal, illetve G. Katalin 43 éves és N. Dávid 20 éves miskolci lakosokkal szemben.

18 milliárd forintos pénzmosást leplezett le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli pénzügyi nyomozói 18 milliárd forint kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosásával gyanúsítják egy nemzetközi bűnszervezet 36 tagját.

Költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vette a NAV Gyurcsány ügyvédjét

Őrizetbe vette a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet ellátó Czeglédy Csaba baloldali önkormányzati képviselőt, ügyvédet.

Vádat emeltek „Bróker Marcsi” ellen

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, „Bróker Marcsiként” elhíresült asszony ügyében.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat