A modenai rendőrök kéjnőket futtató magyar bűnbandát számoltak fel, összesen 16 letartóztatási paranccsal a kezükben csaptak le az „operazione Csum Csum” fedőnevű akció keretében a bűnözőkre.
Leszíjazva, ketrecbe vagy a szekrénybe zárva kínozta fiát az apja. Enni se nagyon kapott. A velük együtt élő anya nem tett semmit a gyerek védelmében.
Alaposan elverték az onesti-i rendőrök a Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) beépített ügynökét. A DGA-tiszt az Onesti-i Törvényszéki Orvostani Intézet egyik munkatársának tevékenységét vizsgálta, akit azzal gyanúsítanak, hogy bizonyítékokat hamisított meg.
Horvátország elkészíti a bíróság által elítélt pedofilok jegyzékét, amelyhez azonban csak a törvény által feljogosítottak férhetnek hozzá - jelentette a Novi List című újságra hivatkozva a Croatiantimes internetes oldal.
Oroszországban házi őrizetbe vették a Malév egykori igazgatósági elnökét pénteken, akit kedden 5 millió rubel óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyeznek - számolt be hétfőn az ITAR-TASZSZ.
Először egy díszvacsora közben, a ruhatárból tűnt el a kabát, majd azt is eltulajdonították, amit Basescu elnöktől kapott a belügyminiszter.
Németország - Újabb, az egyházat érintő szexbotrányról szivárogtak ki információk, most azonban nem pap, hanem egy apáca az elkövető.
A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal drogellenes akcióján, Kassán őrizetbe vették Dionýz Slepciket, a Luník IX. lakótelep polgármesterét - számolt be a JOJ televízió.
Elévültnek találta szombaton a milánói bíróság a Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ellen felhozott vádat, amely szerint dollárszázezrekkel megvesztegette két ellene zajló perben volt ügyvédjét.
Szigorú büntetéssel kell számolniuk azoknak, akik használt étolajjal kívánnak visszaélni - Kínában.
A korrupció elleni küzdelem jegyében lebukott külföldi és hazai üzletemberek vallomásait rögzítő titkos videófelvételeket sugároznak a kubai kormányzat és a kommunista párt magas rangú tisztségviselői között.
Bangor - 17 éves diákjával létesített szexuális kapcsolatot egy 25 éves amerikai tanárnő. Az eset nem egyedi, ám érdekessége, hogy a fiatal nő félrelépései előtt két hónappal mondta ki a boldogító igent.
Börtönbe kerülhet egy anya az Egyesült Államokban, mert büntetésből 7 kilométert gyalogoltatta volna 10 éves fiát az iskolába.
Korrupció és meccsek adás-vétele miatt sok esztendei börtönbüntetésre ítéltek Kínában korábbi futballvezetőket és focibírókat.
Több ezer fontot lopott el a vonaton elalvó ingázóktól egy romániai zsebtolvaj banda - írja a The Daily Mail. A kis család hat tagja leginkább az ittas utasokra vadászott, akiket a telefonjuktól és a pénzüktől szabadítottak meg.