Kigyulladt Budapesten egy XI. kerületi lakás, a tűzoltók egy embert holtan találtak — közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság ügyeletes tisztje, péntek reggel.
Bennégett autójában az a sofőr, aki csütörtök hajnalban rohant bele egy kamionba Bács-Kiskun megyében, az 50-es főúton Dunavecse határában.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, aki autójával egy kamionnak ütközött a 67-es úton, a Somogy megyei Mernyén.
Egy 15 éves fiút és egy fiatalembert gázolt el egy-egy autó hétfőn délután Bács-Kiskun megyében. A balesetek helyszínéről mindkét sofőr elhajtott.
A helyszínen életét vesztette az a férfi, akit egy személyautó gázolt el a Bács-Kiskun megyei Csikéria határában.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a motoros, aki feltehetőleg a szemébe sütő nap miatt nekihajtott egy leengedett sorompónak, majd a vasúti sínekre esett Hódmezővásárhelyen.
A rendőrök 139 körözöttet fogtak el a három nap alatt.
Kivizsgálásra kórházba szállították a mentők azt a csecsemőt, akit babakocsistól sodort el egy meglökött parkoló gépkocsi Szentesen.
Négy autó karambolozott péntek este Budapesten, a XIII. kerületben, a baleset után dulakodás alakult ki - közölte a rendőrség. A balesetben négyen sérültek meg, a dulakodás közben pedig egy ember kezét megvágták - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Egy csecsemő is megsérült, mikor két személyautó karambolozott a 44-es úton, Lakitelek közelében.
Egyre több jármű akad el, illetve szenved balesetet Pest megye havas, jeges útszakaszain, Zalában pedig árokba csúszott egy autóbusz.