Súlyos gerincsérülést szenvedett az a munkás, aki lezuhant egy VIII. kerületi bérház padlásáról, miközben a tetőszerkezetet javították.
Két felnőtt és két gyerek sérült meg szombat délután egy balesetben a Pest megyei Üllőnél, a 400-as úton.
Három ember, köztük egy gyermek rosszul lett az újpesti Aquaworld élményfürdőben, szombaton, dél körül. Klórgáz nem szabadult el, egyelőre nem tudni, mi okozta a rosszulléteket.
Diákokat szállító kisbusznak rohant egy furgon az M6-os autópálya iváncsai szakaszán. A balesetben csak a furgonos sérült meg.
Egy szolgálaton kívüli rendőr mentett ki egy sofőrt az égő autójából Budapesten hétfő éjjel a IX. kerületben - erősítette meg az MTI információját az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Először egy jelzőlámpát döntött ki, majd két embert elsodort a villamosmegállóban egy autós hétfő délután a XIX. kerületben.
A helyszínen életét vesztette az a kiskunfélegyházi asszony, akit elgázolt a Szegedre tartó gyorsvonat a selymesi vasútállomás közelében.
Súlyosan megsérült egy teherautó sofőrje délután Nagykanizsán. A balesetet okozó személyautó vezetője segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről - közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.
Felettébb kínos helyzetbe keveredett egy román kamionos: nem elég, hogy egy teljes rakomány sörrel borította be a kamiont az út menti bozótosba, de amikor a mentőknek sikerült kiszabadítaniuk a fülkéből, egy erősen alulöltözött éjszakai pillangó mászott ki mellőle. Utóbb kiderült, a baleset azért következett be, mert az örömlány bőszen szorgoskodott az útra egyre kevésbé koncentráló sofőrön.
Nem volt menetjegye egy 22 éves fiatalembernek, ezért kiugrott a mozgó szerelvényből - így akart menekülni az ellenőrök elől.
Kiesett egy csecsemő egy ház ablakából kedden, Budapesten, a XI. kerületi Kondorosi úton.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a munkást, akin áthajtott egy tolató munkagép a balatonlellei strandon.
Súlyosan megsérült egy ember, amikor gázrobbanás miatt összeomlott egy lakóépület kedd hajnalban a Heves megyei Pélyen - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.